Bartha Dezső, ortopéd és traumatológus
Bemutató cikksorozatunkban most ortopéd és traumatológus szakértőnket mutatjuk be közelebbről olvasóinknak, aki beszámol szakmájának kezdeti nehézségeiről, és szakmabeli élményeiről.
Bartha Dezső 1952. március 4-én született Dicsőszentmártonban. Tanulmányait Kolozsváron és Bukarestben végezte, továbbképzéseken pedig Marosvásárhelyen, Marseille-ben és Szegeden vett részt. Gyerekkori álma az orvosi szakma volt, annak ellenére, hogy a családban ennek nem volt hagyománya, és kórházban sem volt soha. Csupán ideológiai alapból döntött a szakma mellett. Rendkívül vallásos családban nevelkedett, otthonában sok lelkipásztor megfordult, akiktől sokat hallott a tettekben megnyilvánuló emberszeretetről, és így példaképévé vált Albert Sweitzer Nobel díjas lelkipásztor és világhírű orgonaművész, aki 39 évesen felismerte, hogy Krisztus szeretetének csak szavakban való kifejezése nem elegendő, hanem tettekre van szüksége, és erre a legalkalmasabb az orvostudomány. El is végezte az orvosi egyetemet, és tudást önzetlenül az akkori világvégén, Kongó őserdőben kamatoztatta.
Ortopéd szakértőnk is egy szintén „Isten háta mögötti „ vidéken , a Gyimesekben "orvoskodott" öt éven keresztül. A kezdeti lelkesedés után, azonban hamar rájött, hogy a „vérnyomásmérés" számára nem elég dinamikus, és ezért a sebészeti irányba tájékozódott. „Szerencsém volt, és kifogtam az én "kocka fejemnek" legmegfelelőbb szakmát, az ortopédiát-traumatológiát, amit már 29 éve gyakorlok Szatmárnémetiben. Az első élmények sajnos negatívak voltak. Mindenhol ahol elkezdtem valamit, a körzetemben, Bukarestben és Szatmáron is, egyedül voltam, azaz nem volt a hátam mögött egy Nagybácsi, a Párt, a Szeku, vagy egy ismerős arc, csak a bizalom abban hogy a „Jó Úton" vagyok, és annak a tudata, hogy amíg azt teszem amit kell, addig baj nem lehet. Ez így is volt addig, amíg itt Szatmárnémetiben, közeledett a szakorvosi vizsgám, és én még alig végeztem egyedül műtéteket. Így elbizonytalanodtam, nem is tudtam igazán hogy mire leszek képes. De szerencsém volt, mert a főnököm mar nem bírta a sok stresszt, és kénytelen volt szabadságra menni egy hónapig. Ezalatt sikeresen megoldottam hetven bonyolult műtétet, és egyedül kézben tudtam tartani a megyei kórház ortopédiai osztályát ahol már akkor is orvoshiány volt. Ez meghozta az önbizalmamat, és a jő érzést, hogy "Jó Úton" haladok." - emlékszik vissza szakemberünk.
Gyakorlatilag minden nap kudarcnak számít, hogy az évtizedekkel elkezdődött krízis miatt nincs ez, nincs az, nincs amaz, amikor a betegeknek nem tudod az nyújtani, amire elméletileg képes vagy. „ Az vigasztal, hogy így is meggyógyulnak a betegeim, ha én a lehetőségek szerint a tudásom legjavát hozom, és Luther Mártonnal együtt elmondhatom hogy "Itt állok, másként nem tehetek.""
Ortopéd szakorvosunknak lett volna alkalma letelepedni Magyarországon, vagy az USA-ban, de úgy érzi, hogy neki itt a helye. A célja a mindennapi rutinmunka minél jobb elvégzése, és szívesen válaszol a szakmáját érintő kérdésekre, mert az egyik alapelve, hogy ne szalasszon el egyetlen olyan alkalmat sem, amikor valaki a segítségére szorul.
